Nokia N73 - finn tökély
Nem ez az első alkalom, hogy a finn gyártó egyik modellje kivívja elismerésünket. Újfent el kell mondjuk, hogy a Nokia nagyon ráérzett a 2006-os évre és bár a konkurencia sem tétlenkedik, ha most valaki meg akarna minket vesztegetni, akkor mi egyöntetűen N73-at kérnénk cserébe.
A várakozásokkal ellentétben nem volt verekedés szerkesztőségünkben azzal kapcsolatban, hogy kihez is kerül majd az N73. Történt ugyanis, hogy Mattheus szabadságra ment, Rusi pedig az N93 mellett tette le a voksát, így nem jutottunk el az ilyenkor kötelező bunyóig. Rátenyereltem tehát az N73-ra, amit már nagyon vártam, mert egyrészt Symbian párti vagyok, másrészt a Nokia nagyot durrantott 2006-ban az N és E-Series modellekkel.
Egy teljes hete nyúzom már a telefont, és összeszorul a szívem ha arra gondolok, hogy a tesztidőszak második hetében (hétfőtől) Rusi kolléga fogja próbára tenni a telefont. Én ugyanis a Forma 1-es pilóták vasárnapi teljesítményéhez hasonlóan dacolni fogok az esős időjárással, csak nem Mogyoródon hanem a Balaton-parton.
Még egy éve sincs, hogy tesztet írhattunk az N70-ről, amely bár nem volt tökéletes, mégis percek alatt megszerettük. Ezután jó sok E és N-Series modell jött ki, például a kettényitható N71 kialakításával nem tudtunk megbékélni, sőt az N72-t le sem teszteltük, hiszen ő egy 3G-től megfosztott N70 és hazánkban hivatalosan nem is kapható. No de most itt az N73, Carl Zeiss optikával, autofókusszal, makró móddal. Persze a készülék messze lenne a tökéletestől, ha nem rendelkezne a lassan már egekbe magasztalt Symbian operációs rendszerrel, abból is a legújabb 9.1-es verzióval és a Nokia S60 kezelőfelület 3. kiadásával.
A doboz kibontása után szemrevételeztük a tartozékokat. Kapunk egyet a Nokia HS-23 típusú sztereó headsetjéből, hozzá két kis szivacsot, bőr csuklópántot, és egy törlőkendőt. Ezenkívül az USB adatkábel is nagyon hasznos, mert a telefon működik külső USB háttértárként, tehát bármilyen operációs rendszer alatt másolhatunk rá fájlokat.
Optikai csalódás
A telefon 110x49x19mm-es méretekkel és 116 grammos tömeggel rendelkezik. A mai viszonylatban nagynak és tömzsinek számító Nokia 6680 mellé rakva azt látjuk, hogy az N73 picit hosszabb, de jóval keskenyebb nála és ezért egyáltalán nem látszik méretesnek. Fogása remek, illik az ember tenyerébe és a súlyelosztása is rendben van. 116 grammos tömege soknak tűnik, de ez a súlykülönbség nem feltűnő, sőt inkább fokozza a minőségérzetet. A készülékházat is finom tapintású műanyagokból szerelték össze a finn üzemben, ropogást nem tapasztaltunk, de picit sajnáljuk, hogy az előlapra nem került egy-két fém betét.
Jobb oldalon a hangerőszabályzók, a kamera exponáló gombja és a képgalériát megnyitó gomb foglal helyet. Érdekességük, hogy ha lehúzzuk a hátlapon lévő kamera fedő lemezt akkor ezek szépen sorban felvillannak kék háttérvilágítással. Bal oldalon csak az infraport helyezkedik el, alul felül pedig a sztereó hangszórókat látni. Örültünk, hogy a felül lévő bekapcsoló gomb kellően nagy méretű ahhoz, hogy könnyen lehessen vele profilt váltani.
A hátlapon lévő kameravédő fedél meglepően erős rugóval rendelkezik, no de mit is látunk alatta? Ha elhúzzuk elénk tárul a 3,2 megapixeles Carl Zeiss Tessar lencsés, autofókuszos kamera és persze a mellette lévő vaku. Az előlap is tartogat néhány meglepetést. Először is a jobb felső sarokban van a videótelefonálásánál használt másodlagos VGA kamera, mellé pedig a fényérzékelő került, mely a billentyűzet kék háttérvilágítását kapcsolgatja. Felettük a hatalmas, 2.4" képátlójú, QVGA (240x320) felbontású és 262 ezer színű TFT kijelző terül el. Bár felbontása nem olyan nagy, mint az N80 esetében (352x416), de brutális méretű és a képe egyszerűen fantasztikus.
A kijelző tényleges mérete egyébként 36x48mm, a 6680-am ehhez képest 'csak' 34x40mm-es. Nagyon szép lett a billentyűzet is, mely tökéletes összhangban áll a készülék többi részével. A joystickot általlában nem szeretjük, de szerencsére itt precízen működik. Bár a billentyűk nem nevezhetőek túlzottan méretesnek, mégis jó anyagból készültek és a nyomáspontjukra is hamar rá lehet érezni. SMS írásnál biztosan nem lesz vele gondunk.
Nincs vége!